Bemutatták az új mentőautó prototípusát

2011-12-06 22:11:00 - TiberianSun

Mint az köztudott, hosszú huzavona volt a körül, hogy milyen mentőautókkal újítson az OMSz.

"A gyártó cég a napokban mutatta be az Országos Mentőszolgálat képviselőinek az új eset-rohamkocsi prototípusát.  Mint ismeretes, az OMSZ 37 db Volkswagen Crafter típusú mentőjárművet állít hamarosan szolgálatba. A gépkocsik belső kialakítására és külső arculatára vonatkozó egyeztetés újabb fázisában már megszemlélhettük a járművek egyes újszerű arculati elemeit, melyek az Európai Uniós szabványnak megfelelő színvilágot tükrözik. Az új arculathoz új logót is tervezett a mentőszolgálat, bevezetését azonban a dolgozók döntésétől tette függővé , akik a szavazás során a jelenlegi, tradícionális értékeket képviselő címer megtartása mellett voksoltak. A „láthatósági sárga” színű mentőautókon jelenik meg először az Országos Mentőszolgálat új, szintén mentődolgozó által alkotott jelmondata is. A „Hivatás az Életért!” szlogen azt fejezi ki, ami a modern arculat mellett is változatlan értéke és hajtóereje az idén 63 éves Országos Mentőszolgálatnak, ez pedig nem más, mint a hétezer magyar mentődolgozó elhivatottsága.

Bemutatták az új eset-rohamkocsi prototípusát

Bemutatták az új eset-rohamkocsi prototípusát

 Bemutatták az új eset-rohamkocsi prototípusát

Fotó: Valics Dezső (Országos Mentőszolgálat)"

Forrás: http://mentok.hu/index.php?id=bemutattak-az-uj-eset-rohamkocsi-prototipusat&type=1

Kommentek száma: 0Címkék: OMSz, új, mentőautó, Crafter, LED, sárga, eset, ROKO

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!